lirik lagu azt hittem érdemes – 30y
azt hittem érdemes meghalni csak azér’
hogy egy dalt eljátsszak és hogyha a babér
a fejemre kerül vagy a nagyobb nyakamba
vagy hogyha még nagyobb hullahoppozgatva
sétáljak benne végig majd a főúton
az autók tülkölnek én meg csak hogy tudom
rossz helyen sétálok de járdán nem férek el
mer’ az én koszorúm nagy helyet követel
magának és végül engem vesz úgy körül
hogy foglya*káplárja is leszek legbelül
fájó szívemnek csak az a kívánsága
hogy ezt a vonulást amit én meglássa
az anyám sóhajtson ez lett az én fiam
pedig nem hittük ezt amikor boldogan
otthon ültünk és vártuk már nagyon haza
15 volt és még nem volt soha csaja
vagy nem tudtunk legalább mi szülők róla
de hogy kirúgták hazajött azt mondta
bocs de a lejtőn le annyi már szentesnek
gimnáziumnak meg szülői terveknek
aztán most koszorú jó volt az a pofon
apának mondja ezt anyu de én tudom
pofonból nem lett még koszorú úgy soha
pofonból koszorú nem lett még soha
azt hittem érdemes meghalni csak ezér’
hogy egy dalt eljátsszak és hogyha belefér
színpadon halni meg nem is így csatába
de hogy párnák közt bár mindenhogy hiába
van ez a szar élet bár szebb is lehetne
ha nem volna kényszer hogy minden szar este
eljátsszam milyen szar nekem ez az élet
hogy örülj ha hozzáméred majd a tiédet
a tiéd
a tiéd
a tiéd
a tiéd
a tiéd
a tiéd
a tiéd
a tiéd
a tiéd
a tiéd
a tiéd
lirik lagu lainnya :
- kumpulan lirik lagu tommy jayden finerefined › lirik lagu like that – tommy jayden & finerefined
- kumpulan lirik lagu hxrvlo_sa › lirik lagu ferrari engine – hxrvlo_sa
- kumpulan lirik lagu cruel santino › lirik lagu swagger back – cruel santino
- kumpulan lirik lagu idle ray › lirik lagu terms – idle ray
- kumpulan lirik lagu angelic verx › lirik lagu heartless – angelic verx
- kumpulan lirik lagu pedicab › lirik lagu what’s the algorithm? – pedicab
- kumpulan lirik lagu hazetheofficial › lirik lagu monumental (original version) – hazetheofficial
- kumpulan lirik lagu izel › lirik lagu oh olsun – izel
- kumpulan lirik lagu mrcheesemuffin › lirik lagu flames of the broship – mrcheesemuffin
- kumpulan lirik lagu mbb dopeman › lirik lagu what you in foe – mbb dopeman