lirik lagu burgonya fesztivál – de:nash
köszöntök hát mindenkit a burgonya feszten
a tubásokat, bizony isten, magam fizettem
a szervezéshez ezer év munkája kellett
egyétek meg szépen amit főztünk mi nektek
állnak a pultok, nagy a választék
ki hol egy import, magyarán azték
ritka kuriózum errefele
odasüss pajtás, mind fekete
berzengetve nézik a népek
amerikából most nem kérnek
minek áll ottan a szobor a téren
a légió majd jól a nyakára térdel
jó reklám ez mindkét félnek
a csetepaté támogatást gеnerál a szélen
de nеm ez itt a lényeg, forognak a népek
annyi stand van, az ember majd eltéved
az egyik nagyobb a másiknál
ezért valaki ráfirkál
a pultossal volt a problémája
egykori kiváló kollégája
úgy üzent neki
ráírta, hogy: geci
a mellőzöttség beszél belőled
a régi beszállítót egy*kettőre
meggyőzik, hogy ne menjen ölre
hisz ebbe’ a bunyóba’ ő menne tönkre (ő menne tönkre)
burgonya, burgonya fesztivál
a standoknál vár rád egy szebb világ
a narancsliget felett egy szivárvány látszik
háborúba mennek a komcsik és a nácik
térjünk vissza a pulthoz
a főnök krumplikat rugdos
a jobb*összekötőnek lepasszolja
s a jó közszolga egyből kiosztja
ingyen krumpli, burgonyatenger
oda is csődül a legtöbb ember
jóllaksz te is az adódból egyszer
de a konkurencia elégedetlenebb
ezt a versenyt a pultos nyerte
a legjobb termelő országszerte
és mellette állnak a népibetyárok
nem háborognak, tömve a szájuk
de a többi árusnál nincs annyi krumpli
össze is kell ezér’ a fejük dugni
mi tévők legyenek, közös bojkott
de amint a zsákból egy kis csíki csorgott
vöröslő arccal járulnak érte
suttyómba bizony, de ők is kérnek
huncut mosoly, teli gyomor
ilyen az igazi szocimodor
megint mások a bojkottból
többet akarnak a pultostól
a széket akarják, de hiába nekik
a termőföldeken ülnek a gecik
és a szék nem elég önmagába, jó azt tudni
hogy föld is kell, hiszen abból nő a krumpli
s a címeres gazda, mind a száz holdra
a saját szignóját reá rajzolta
gazsikám itt nagyon nagy baj lesz
az egyik azt mondja, hogy a másik lopja a földet
a másik, hogy az egyik a sátánnal dörren
jaj, ha ezek itt egymásnak mennek
az lesz az igazi konfliktushelyzet
burgonya, burgonya fesztivál
a standoknál vár rád egy szebb világ
a narancsliget felett egy szivárvány látszik
háborúba mennek a komcsik és a nácik
eszeveszett harc veszi kezdetét
már csatazajt hallunk, nem zenét
a pultos a földjét akár egy vadkan, védi
de az arcán egy parizer csattan
de nem kell féltenünk ebben a harcban
a támadókörért ő majd megkapja
ilyen a színvonal, s bízhatunk abban
hogy ugyanez lesz a kövi etapban
kitör hát a haddelhadd a vásáron
remélem az egész csak lázálom
de ha kinyitod a szemed, jaj azt látod
hogy a mocsárba’ küzd a sok gladiátor
burgonya, burgonya fesztivál
a standoknál vár rád egy szebb világ
a narancsliget felett egy szivárvány látszik
háborúba mennek a komcsik és a nácik
lirik lagu lainnya :
- kumpulan lirik lagu lil pump › lirik lagu hello* – lil pump
- kumpulan lirik lagu lil kleine › lirik lagu jij & ik – lil’ kleine
- kumpulan lirik lagu martinho da vila › lirik lagu platonismo – martinho da vila
- kumpulan lirik lagu young thug › lirik lagu tomorrow til infinity – young thug
- kumpulan lirik lagu rvn › lirik lagu beat us – rvn
- kumpulan lirik lagu scarlxrd › lirik lagu heart attack – scarlxrd
- kumpulan lirik lagu tcee dope feat terry apala dremo › lirik lagu all night trap – tcee dope feat. terry apala & dremo
- kumpulan lirik lagu vince staples › lirik lagu love can be… – vince staples
- kumpulan lirik lagu mohammadreza shajarian › lirik lagu ey amman, reng – mohammadreza shajarian
- kumpulan lirik lagu felipe andres › lirik lagu welcome to me – felipe andrés