lirik lagu senki nem felel – margaret island
siettünkben nem volt
már időnk hátranézni
kéz a kézben elhittük
hogy visszatérhetünk
végtelen mező volt, kiszáradt a föld
régi séták ösvényein kihajtott a csönd
ülünk egymás mellett, csak te és én
körülnézünk, semmi sincs a megszokott helyén
tükrünk lett az ég, amikor felhőbe borult
jó lenne azt hinni, hogy ez nem csak rajtunk múlt
ó*ó, senki nem felel
ki mondhatná el
hová tartunk
és hol rontottuk el?
betört ablakok közt visszhangzó vitánk
napfénybe karcolja bele millió szilánk
érzem, hogy már nem elég hozzá az életem
hogy beengedjem azt is, aki nem kérné sosеm
a képeket dobozba, és a dobozt ágy alá
ott lesz, hogyha szеretnénk még emlékezni rá
én nem tudom, hogy mi jön majd, de te sem tudhatod
és azt sem, hogy ez legbelül milyen nyomot hagyott
ó*ó, senki nem felel
ki mondhatná el
hová tartunk
és hol rontottuk el?
ó*ó, lenémult a múlt
a jövő sem felel
hogy felé tartunk
vagy épp most múlik el
ó*ó, senki nem felel
ki mondhatná el
hová tartunk
és hol rontottuk el?
egy lépés előre, és rögtön hátra egy
félünk, hogy majd semmi sem a jó irányba megy
mentjük, ami menthető, hogy hátha itt marad
néhány dolog abból, ami tényleg fontosabb
lirik lagu lainnya :
- kumpulan lirik lagu danny gonzalez › lirik lagu spooky boy – danny gonzalez
- kumpulan lirik lagu mike mcgear › lirik lagu have you got problems? – mike mcgear
- kumpulan lirik lagu communist daughter › lirik lagu golden slumbers – communist daughter
- kumpulan lirik lagu modi › lirik lagu айловаю (ilovayou) – modi
- kumpulan lirik lagu maisie peters › lirik lagu colours – maisie peters
- kumpulan lirik lagu sweetboyblondey › lirik lagu traurig – sweetboyblondey
- kumpulan lirik lagu didi › lirik lagu für mis team – didi
- kumpulan lirik lagu ник черников nik chernikov › lirik lagu терпи, ашот (be patient, ashot) – ник черников (nik chernikov)
- kumpulan lirik lagu grace ives › lirik lagu mirror – grace ives
- kumpulan lirik lagu bezerra da silva › lirik lagu o ricardão – bezerra da silva