lirik lagu az idő esete – petofi
nem miattad vagyok itt
magamtól várom a választ
színlelek valamit
mert az igazság csak szétválaszt
azokra gondolok, akiket megbántottam
félrevezettem oly nyugodtan
retinán karcoló reménnyel
szilánkosra tört személyiséggel
elhiszed vagy sem
de hiába biztattál
mert minden szánó pillantás
elmémen hasadékként húzódik
úgy élek ahogy más haldoklik
figyelj most rám, mert alig több, mint egy percem maradt
ezt még tudom, mert az idő az egyetlen, amiben még hiszek
ezt igazolja, hogy míg valakinek a végtelen pillanatot jelentem, addig más annyira sem törődik velem, mint mikor por kerül a szemébe
tovább tart azt kidörzsölnie onnan, mint hogy engem elfelejtsen
de ez nem számít
ahogy az sem, hogy mindig azt mondták különleges vagyok
így nőttem fel
valami nagyot kell alkotnom, kitűnnöm a szürke tömegből, de elbuktam, és elegem lett az elvárásokból
pedig én próbálkoztam, tényleg próbálkoztam, de mikor indultam, egy lépésben kétszer estem el, és nem volt erőm felállni
azóta megtanultam, nem vagyok több, csak egy másodperc töredéke, ami nem számít
de ennek is volt értelme, rájöttem, mindent túlértékeltem
az emberi jelenlétet, az érzelmeket, a fájdalmat a térdemben, téged, a szorongást, ami malmokat őröl bennem
mind túlértékeltem, mert ez az érzés egy követ sem tud megmozgatni
csak a fejemben, ahol végre erős vagyok és a világ nem kegyetlen, ahol az összes barátom tűzbe megy értem, de én mentem ki őket onnan
de ez nem a valóság, vissza kell térnem, hogy kisiklott életem újra sínre tegyem
ha azt mondanám, ez mind hazugság, hinnél nekem?
de hiába biztattál
mert minden szánó pillantás
elmémen hasadékként húzódik
úgy élek ahogy más haldoklik
nem számít a csend, a hallgatás
nem számít
nem számít a szó, mégis mondanám
arra gondolok, hogy bárcsak ne gondolnék rád
lirik lagu lainnya :
- kumpulan lirik lagu xico bizerra › lirik lagu o cheiro do cangote dela – xico bizerra
- kumpulan lirik lagu les ogres de barback › lirik lagu et oui! – les ogres de barback
- kumpulan lirik lagu simiao gomes › lirik lagu não digas não. – simiao gomes
- kumpulan lirik lagu eliane silva › lirik lagu o inferno vai cair – eliane silva
- kumpulan lirik lagu pirisca grecco › lirik lagu quando a viola chora – pirisca grecco
- kumpulan lirik lagu eizo sakamoto › lirik lagu akiramenaide – eizo sakamoto
- kumpulan lirik lagu guilherme santiago › lirik lagu babando colorido – guilherme & santiago
- kumpulan lirik lagu graduado voador › lirik lagu hoje me leva – graduado voador
- kumpulan lirik lagu demonios da garoa › lirik lagu samba do arnesto – demônios da garoa
- kumpulan lirik lagu marcelo santos › lirik lagu tem coisas – marcelo santos