lirik lagu sebességmámor – sub bass monster
akár egy filmre úgy emlékszem, kis gyerekként régen
fogalmam se volt az élet milyen négy keréken
mégis néztem, s láttam, szinte faltam minden dolgot
ami a járgányokról szólt, haver én attól voltam boldog
szekereket szerkesztettem, mint afféle nebuló
autóból csapágy, csapágyból meg autó
s a guruló csörgő-zörgő, ütött-kopott tákolmány
egy szál kormány nélkül, repített keresztül az utcán
ha zuhogott, ha fújt, az utak szélén ültem
autókkal ébredtem és autókkal szenderültem
álomra, mert számomra csak a sebesség létezett
s ha az ember már kiéhezett, mindegy milyen a gépezet
a cseles kis kéthengeres, frankón teljes gázzal
szakadéknak hátszélben, két perc alatt százzal
száguldott a szellők szárnyán, s bár a cél még távol
cseppet sem érdekelt, hisz kárpótolt a…
[hook]
sebességmámor, mindenki ezzel vádol
a kilométeróra is csak lehunyt szemmel számol
a gumi lángol, az autó szinte táncol
a lábam le nem száll a gázról
sebességmámor, mindenki ezzel vádol
a kilométeróra is csak lehunyt szemmel számol
a gumi lángol, az autó szinte táncol
a lábam le nem száll a gázról
az első rally versenyek, „ej!” még annyi csodát
a vfts ladák, és a kihegyezett skodák
sok fantasztikus típus, és rajtuk sok-sok logó
és a mindenkit megfogó, spéci koppány kipufogó
hatalmas sár, vagy a por, ami száll
számtalan tajtékzó gépsárkány, kavicsokat dobál
de mi csak ordítottunk mindent, mit a vezetésről tudtunk
vissza kettő, padló, vagy a nagy gáz, kis kuplung
a futamokon felbuzdulva egyből irány a murva
csak hajtottuk a vasat, amíg még volt benn szufla
szegény istenadta, magát piszkosul elhagyta
volt hogy befigyelt egy árok, vagy elénk ugrott egy padka
dobálta a seggét, nem volt bukócső mi megvéd
mindez még jobban felpörgette az ember kedvét
ilyenkor pár pillanatra, legbelül fel lángol
és csak űzi, csak hajtja a…
[hook]
önindító, egy laza gázfröccs
a kipufogón keresztül adrenalin bombát lök
libabőr a kézen, és a szőrszálak a háton
körülbelül úgy állnak, ahogy a lábam áll a gázon
na ez az, amit szeretek, ha dolgoznak a szelepek
ha az út kövére feszülve sikítanak a kerekek
ha a turbó vígan fütyörészve, vérvörösre izzik
ha a szuper nagyon ízlik, s ettől vadabb, mint a grizzly-k
csak repesztek, csak hajtok, mint egy bajnok
a külvilágot minden problémájával kizárják az ajtók
magam mögött hagyva, mind ezt a zagyvaságot
szélsebesen hajtva, nincs ember akinek megállok
ilyenné válok a motorduruzsolástól
a szúrós benzingőztől, az égett gumi szagától
a süvítő széltől, az elsuhanó fáktól
minden egyes száguldáskor rám tör a…
[hook 2x]
lirik lagu lainnya :
- kumpulan lirik lagu malcolm smalls › lirik lagu pt 2: the innocents (interlude) – malcolm smalls
- kumpulan lirik lagu the never ending › lirik lagu ruthless – the never ending
- kumpulan lirik lagu rez › lirik lagu ghezel ala – rez
- kumpulan lirik lagu vacca › lirik lagu un altro passo – vacca
- kumpulan lirik lagu j dn rap › lirik lagu ii. love x hate – j.dn (rap)
- kumpulan lirik lagu los mier › lirik lagu sigo pensando en ti – los mier
- kumpulan lirik lagu dougie dl › lirik lagu america – dougie dl
- kumpulan lirik lagu great northern › lirik lagu ripple – great northern
- kumpulan lirik lagu estikay › lirik lagu samstag nacht – estikay
- kumpulan lirik lagu compay segundo › lirik lagu juramento – compay segundo